Miért pont ő? – Egy anya küzdelme a fia választásával
– Anya, kérlek, viselkedj rendesen! – suttogta Gergő a fülembe, miközben az előszobában levettem a kabátomat. A hangjában ott vibrált a feszültség, amitől összeszorult a gyomrom. Az ajtó mögül már kiszűrődött a nevetés és valami furcsa, édeskés szag – azonnal tudtam, hogy pálinka.
A nappaliba lépve elsőként a jövendőbeli menyem apja, Lajos bácsi lépett elém. Arcán vörös foltok, kezében félig teli pohár. – Na végre, megjöttek az urak! – kiáltotta, és úgy ölelt magához, mintha ezer éve ismernénk egymást. A lehelettől hátrahőköltem, de próbáltam mosolyogni. Mellette állt Anna, Gergő választottja, aki zavartan lesütötte a szemét.
A vacsora alatt Lajos bácsi egyre hangosabb lett. – Tudja, kedves Katalin, nálunk mindenki szereti a jó bort meg a jó társaságot! – kacsintott rám, miközben már a harmadik pohár pálinkát töltötte magának. A férjem, Zoltán csak szótlanul bámulta a tányérját. Anna anyja próbált mentegetőzni: – Lajos ma egy kicsit fáradt volt a munkában…
Gergő idegesen dobolt az asztalon. Láttam rajta, mennyire zavarban van. Én pedig csak arra tudtam gondolni: miért pont ezt a lányt választotta? Miért pont ezt a családot? Hiszen annyi rendes lány van! A munkahelyemen mindig arról beszélgettünk a kolléganőimmel, mennyire fontos, hogy a gyerekeink jó helyre kerüljenek. Évek óta támogattam árvaházakat, segítettem nehéz sorsú gyerekeken – de most, hogy a saját fiam sorsa került veszélybe, tehetetlennek éreztem magam.
A vacsora után Gergő félrehívott. – Anya, kérlek… Ne csinálj jelenetet! Szeretem Annát. Nem érdekel, honnan jön vagy mit csinál az apja. Ő más.
– De Gergő! – fakadtam ki halkan. – Látod te is, milyen ez a család! Hogy fogtok így boldogulni? Mit szólnak majd a rokonok? És mi lesz az unokákkal?
Gergő szeme megtelt könnyel. – Neked sosem lesz elég jó senki… Mindig csak azt nézed, mi nem stimmel!
Hazafelé Zoltán csendben vezetett. Éreztem rajta is a csalódottságot. Otthon aztán kitört belőlem minden:
– Miért nem hallgat ránk? Miért nem látja be, hogy ezzel tönkreteszi az életét?
Zoltán csak vállat vont. – Talán boldog lesz vele. Nem tudhatjuk.
Éjszaka alig aludtam. Eszembe jutottak azok az évek, amikor Gergőt egyedül neveltem, amikor minden fillért félretettem neki. Mindig azt akartam, hogy jobb élete legyen nálunk. Most pedig úgy érzem, mindent elveszítek.
Másnap reggel Gergő beállított hozzánk.
– Anya… beszélhetünk?
Leültünk a konyhában. Ő zavartan babrált egy bögrével.
– Tudom, hogy nehéz elfogadni Annát és a családját. De én szeretem őt. És ha nem tudod elfogadni… akkor lehet, hogy egy ideig nem jövök haza.
A szívembe martak a szavai. Hát tényleg idáig jutottunk? Egy lány miatt elveszíthetem a fiamat?
Napokig nem beszéltünk. A munkahelyemen mindenki észrevette rajtam a változást.
– Mi van veled, Kati? – kérdezte Éva.
– Semmi… csak családi gondok.
– Ne aggódj annyit! A gyerekek úgyis mindig a saját útjukat járják.
De én nem tudtam elengedni. Minden este azon gondolkodtam: vajon tényleg jobb lenne hagyni? Vagy harcoljak tovább?
Egy hét múlva Gergő újra felhívott.
– Anya… Anna terhes.
A világ megállt körülöttem. Csak ültem ott némán, és próbáltam feldolgozni a hírt.
– Akkor most mi lesz? – kérdeztem végül.
– Szeretném, ha örülnél velünk – mondta halkan.
Sírtam azon az éjszakán. Sírtam magamért, Gergőért és azért az unokáért is, akit talán sosem fogok igazán megismerni.
Most itt ülök egy üres lakásban és csak azt kérdezem magamtól: vajon tényleg én vagyok az önző? Vagy csak egy anya vagyok, aki félti a fiát? Ti mit tennétek a helyemben?